Helyzet jelentés.
Gőz erővel beindult ismét az alternatívhajtású gép készülődése. Volt egy kis pangás mivel a csapatot egy kis időre megfogta a vizsgaláz és az ezzel járó problémák nem utolsó sorban az idő vasfoga sem kedvezett. Na de a megtorpanást nagy előre lépés követte. Első nagy feladatunk volt, hogy a műhelyeket használatba vehessük, amihez a tanszékek segítségét kértük. Utána, ami még nagyobb falat, a motor kipróbálása. Nagy nehezen sikerült a hozzá szükséges alkatrészeket felhajtani, beszerezni (Itt olyanokra kell gondolni, mint a kompresszor kölcsönkérése, aztán csöveket, csatlakozóelemeket és a megfelelő tömítéseket legyártani hozzá, stb.) Miután nagyjából mindez megvan össze kellett szerelni.
Aztán „puding próbája az evés!”, ahogyan ezt szokás mondani. Nos, itt jelentkeztek ám a gondok! Ugyan 8 munkaütemet tudott produkálni motorunk aztán jól beragadt…
Erre a jó gépész társulat úgy döntött „szét kell szedni!”, mondván meg is kell ismernünk a mechanizmust.
Utólag kiderült, hogy nem volt nagy a baj, csak egy gyújtásjel megszakítónak a csonkja akasztotta meg a motort, ami kiugrott a helyéről. Minden rosszban van valami jó!: motor megtisztítva és összerakva, így tudva, hogy ott hiba már nincs! És végül nem utolsó sorban a kölcsön kért kompresszor kis teljesítménye miatt egy nagyobb kapacitásúra lecserélve, ismét leteszteltük a mostmár tökéletesen működő motorunkat. Mit ne mondjak a fülnek jólesett hallani, hogy muzsikál a motor „puffogása”! A csapat is felsóhajtott, hogy érdemes folytatni. Most ismét a további teendőkön törik a fejüket a brigád tagjai.
Üdv.: Pityo
- pityo's blog
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges







fejlemények!
A gőzbogár projekt ismét nagyot lépett a kész állapot felé. Nem kis munkával kialakítottunk egy keretet amire OSB-lap felszerelésével megszületett a padló. Az ülések felszerelése okoz most problémát, továbbá a rézcsövek, melyek összekötik a kazánt a motorral elég jó kihívásnak tűnnek.
"A motor püfög, az alkotó pihen."
Csikánó
Csak osztani tudom a
Csak osztani tudom a kollégának az állás foglalását ! Egyébb annyit jegyeznék meg hogy lelőtte a poént pont a köv cikk tartalmáról. De se baj majd kibővítjük még egy két részlettel. Tényleg ! jut eszembe akik olvassák ezt a blogot egészen véletlenül azoknak nincs 4 db szoba mérlegük. Vagy az is jó lenen ha 4 személynek lenne 1-1db akor letudnánk mérni a Gőzmobil súlyát! Továbbá egy-két felesleges fűtő ketyerének vennénk még nagy hasznát, kölcsön adhatná me nagyon unom már a hideget!